Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az új Alkotmányhoz

Ez a bejegyzés arra született, hogy bemutathassam az új Alkotmány szerinti címert, és zászlót.

Ezek után vettem észre, hogy a szöveget (http://www.parlament.hu/biz/aeb/resz/munkaanyag.htm) rosszul értelmeztem, mivel az állami lobogó lenne a nemzeti zászló címerrel ellátott változata (sajnos azonban a média is megtévesztett, hiszen így NEM kell lecserélni a zászlókat, mivel az állami lobogó nem a mindennap használt nemzeti zászló, hanem a diplomáciában használatos, és tudomásom szerint alkotmánymódosítás nélkül is mindig szerepel rajta a címer).

Viszont szerintem a nemzeti zászló is megérdemli az új címert, így most ezzel a bloggal szeretném népszerűsíteni elgondolásomat.

 

Másik blogomban több módosítási javaslatomat is olvashatod.

Másik blogom új bejegyzésemben egy tablóban összegeztem a nemzeti jelképek, és nemzeti ereklyéket most, és szívem szerint a jövőben.

Az Alkotmánytervezet szövegéből pontosan nem derül ki, milyen lesz új címerünk:

A címer hegyes talpú, hasított, tölgyfalombokkal övezett pajzs; első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott, második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt; a pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.

Gondolom, ez az 1919-1945 közötti, pontos megfogalmazásban: cser-, és olajággal övezett kiscímer lehet:

Így nézett ki egy 1922-es banki elismervényen (nagyított kép a retronom.hu-ról):

 

Újra az Alkotmánytervezet szövegéből (és tévedésem alapját ez képezte):

Az állami lobogó a nemzeti zászló három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávja, fehér sávjában a címerrel.

Ez így nézne ki:

 

Szerintem pedig az lenne a megfelelő, ha a címer átnyúlna a piros, és zöld sávokba is:

 

A címerrel ellátott nemzeti zászló azonban felvet egy másik problémát:

... általános szabály, hogy a címeres állami zászlókon a címer nem fordul el a zászló többi részével együtt /pl. Ausztria/, de ahol a címer a nemzeti zászlót is díszíti, annak érdekében, hogy megkülönböztesse egy másik állam nemzeti színeitől, a címer a sávokkal együtt fordul /pl. Horvátország,  Szlovénia / . Célszerű a rendezvény előkészítése során tájékozódni az adott állam érvényes szabályairól, mert ez alól is van kivétel /pl. Szlovákia,  Lichtenstein./

A zászlórúd hivatalosan a szemlélő szerinti bal oldalon van, így a keresztrúdra függesztve ez lesz látható:

 

A zászló protokoll szerint viszont az eredeti zászló felső vízszintes szegélyének a szemlélő szerinti bal oldalra kell kerülni, tehát a zászlót megfordítva az eredeti zászló hátlapját látjuk:

 

Erre az esetre Szlovákia (http://fotw.vexillum.com/flags/sk.html), és Lichtenstein (http://fotw.vexillum.com/flags/li.html) meghatározta nemzeti zászlaja hivatalos függőleges változatát.

A magyar nemzeti zászló esetében két változat jöhetne szóba:

 

Kiváncsi vagyok a véleményekre!

 

Közben találtam egy érdekes képet:

 

Másik alkotmánymódosító javaslatom az, hogy sok országhoz hasonlóan legyen Magyarországnak is nemzeti mottója!

Szerintem a válasz adja magát: Vörösmarty Mihály Szózatát eddig is, mint "második himnuszt" tartottuk becsben, így a mottó:

Hazádnak rendületlenűl légy híve, oh magyar

 

Ezek alapján a Wikipédián keresztül a világ így ismerne meg minket:

Természetesen idegen nyelvű oldalakon a himnuszokat, és mottókat fordítással is szerepeltetik.

7 Tovább

Elkészült az Alkotmány-előkészítő bizottság alkotmánykoncepciója

Az első bejegyzésem ehhez a cikkhez kapcsolódik, címer és zászló kategóriában.

 

Nemzeti mottó: Hazádnak rendületlenűl légy híve, oh, magyar

Ez is bekerülhetne az Alkotmányba!

 

Ide kattinthatsz, hogy a teljes blogot lásd: magyarzaszlo.postr.hu

 

Várom a kommenteket!

0 Tovább

Magyar nemzeti zászló és címer

blogavatar

Az új Alkotmányban meghatározandó nemzeti zászló és címer bemutatása.

Utolsó kommentek